Mi van egy nő lelkében?

A nő szívében szomorúsággal ébredt. Egyedül érezte magát, bár a férje is otthon volt. Húsz éve már, hogy külön szobában alszanak. Arra gondolt, hogy vannak ennek jó és árnyoldalai is.

A férje, ha akar valamit akkor átmegy hozzá. Nem szokott öt percnél tovább tartani. A nő általában nem akar semmit. Mióta nem vágyik a férjére? Már nem tudja. Észre sem vette, ahogy ezek a röpke alkalmak is kikoptak az életükből.

Előfordult egyszer-kétszer, hogy már nem bírta tovább és maga kereste fel a férjét. Visszahúzódó természetéből fakadóan inkább várt.

Régebben vasárnap reggel a férfi bebújt mellé a takaró alá. Jó ideje ez sincs már. Fél éve volt az utolsó ilyen reggeli közeledés.

Ha a nő rányit a férjére a szobájában, hogy megnézze él -e még, akkor telefonnal a kezében találja.

„Inkább nem akarom zavarni!” – sokáig így volt vele.

„Biztos fontos ügyeket intéz.” Aztán ő is talált magának más elfoglaltságot: könyvet olvas, filmeket néz. Főleg sorozatokat. Ezek legalább kiragadják őt a valóságból és segítenek neki hinnie abban, hogy valahol létezhet még boldogság. Majd neki is lesz egyszer, egy másik életben.

Szerelemből házasodtak, nem törődve a család rosszallásával. A férfi édesanyja sehogy nem tudta elfogadni a nőt és amikor csak lehetett belekötött. Az anyuka néha szemtől-szembe is kifejezte ellenséges véleményét, a háta mögött pedig egyenesen szapulta őt. Tudni lehetett ezt abból, hogy a kínos vasárnapi ebédeken, ahol a széles családból mindenki ott volt, kerülték a nőt, nem szóltak hozzá, sőt egyenesen levegőnek nézték.

Hogy ez zavarta volna? Persze, nagyon fájt, mert a nő szülei messze laktak, velük ritkán találkozott, és csupasznak, védtelennek érezte magát a férje családjával szemben.

A férfi nem védte meg őt, úgy volt vele, hogy mindez nem fontos, amit az anyja tesz, az nem számít, és egyébként is mit tehetne ellene? „Mindig is ilyen volt. Öreg már, hogy változzon.” – szokta mondani. A nőt azonban nem nyugtatta meg, hogy egy idős pletykafészek szórja mérgét rá, vagy vele kapcsolatban a család előtt, az utcában, a munkahelyén, a piacon, a boltban.

De volt más baj is. Jöttek a gyerekek, kevés volt a segítség, a nagymama ellentétesen nevelte a gyerekeket. Édességekkel tömte a gyerekeket étkezések előtt, valamint zavartalanul beszélte ki barátnőivel a nőt, miközben a gyerekek körülötte játszottak.

A férjére nem lehet rossz szót mondani, mert sokat dolgozott, gyerekeit szerette, jól keresett, a kollégái kedvelik, a ranglétrán is egyenletesen lépegetett felfelé. Egyetlen furcsaság a nő számára az volt, hogy céges vacsorára, céges partikra ő maga meghívást nem kapott. Állítólag ezekre a bulikra senki nem viszi a párját (kivételt képeztek ez alól a közvetlen kollégák. Utólag, amikor a bulin készült képeket nézegették mindenki más a férjen kívül a házastársával volt jelen.)

A nő egyszer találkozott férje főnökével a Decathlonban, amikor a nagyobbik lánynak vásárolt görkorcsolyát. A fiatal fiú kedves volt, de furcsán tartózkodó, a nő nem értette miért. Ő kedvesen mosolygott rá, érdeklődött a gyerekei felől, és barátságosan invitálta, hogy egyszer látogassa meg őket otthonukban.

Egy hónap múlva a főnök és a csapattagok vacsorára mentek hozzájuk. A nő kitett magáért, négy fogást tálalt fel, nem volt harsány, csupán érdeklődött a többiek iránt, akik szívesen beszéltek magukról. Az este vége felé, kicsit már ittas állapotban a fiatal főnök a nő felé fordult és elmondta, hogy nagyon kellemes csalódás volt számára az este, mert férje elmondása alapján ő egy házisárkányra számított. A nő meglepődött és leforrázva érezte magát, ennek semmi értelme nem volt számára. Még ezt is hozzátette: „A férjed gyakran elzárkózik a közös buliktól, és azt mondja, hogy te nem engednéd őt el.” Szavai teljesen őszinték voltak és hegyes tüskeként hatoltak be a nő szívébe.

„Én nem tiltok neki semmit.”– szerette volna dadogni, ám a szavak torkán akadtak. Csak próbált kedvesen mosolyogni, de belül forrt benne valami.

Aznap éjjel szobája magányában egy újabb puzzle darab került a helyére. Soha nem értette, hogy a férje miért nem fogadja el az ő elképzeléseit a lakásuk átalakítására, miért beszéli le a saját vállalkozás létrehozásának ötletéről. Mindig zavarba ejtette, hogy férje nem figyel rá, úgy érezte azért, mert butaságokat beszél. Igen, határozottan kialakult az a véleménye, hogy ő béna és ostoba.

Egyre jobban elszigetelődött másoktól, a barátnőivel sem tartotta a kapcsolatot.

Ahogy teltek az évek, még halványan derengett előtte valamiféle szebb jövő, de ma egyértelműen érezte, hogy ez végleg elveszett…

_____________

Ennek a történetnek van folytatása, és bármennyire hihetetlen, a szertefoszlott álmok, összetört remények lehúzó spiráljából ki lehet kerülni.

Amikor az életed felén túl szembesülsz azzal a nyomasztó érzéssel, hogy olyan életet élsz, amit sose szerettél volna, talán feladod abban a hitben, hogy innen már nincs visszaút.

A fenti eset inkább ahhoz hasonló, amit sokan megtapasztaltunk már, hogy körülbelül 10-20 kilós súlyfelesleg van rajtunk. A plusz kilók nem egyik napról a másikra kúsztak fel, hanem hosszú évek alatt. Naponta csak néhány deka volt a többlet, ami évek múlva vált szemmel is jól láthatóvá és borzasztó teherré.

Van olyan párkapcsolati probléma, ami úgy kezdődik, hogy az elején még nem beazonosítható, nehezen lehet szavakba önteni, csak halvány rossz érzések tapasztalhatóak, aminek a forrását NEM tudja az ember megnevezni. És nem is látja pontosan, hogy mi az. Csak van ott valami nyomasztó dolog.

Amikor valaki belekerül a kapcsolat lassú lemorzsolódásába a kezdeti bántó jelek burkoltak, rejtettek, emiatt pedig a stresszhelyzet kiváltó oka ismeretlen, láthatatlan.                 

Sok olyan házasságot láttam felbomlani, ahol mindkét fél nagyszerű ember volt, és nem pusztán ők voltak az okai a kapcsolati válságuknak. Sok külső körülmény is meghatározó lehet: a családi kapcsolatok és ezzel együtt a neveltetés, a munkahelyi és baráti társaság, és nem utolsó sorban az emberre ható olyan lelki tényezők, amelyek észrevétlenül és megmagyarázhatatlanul hatnak ránk.

Valójában soha nem késő kiszállni a téged felőrlő mókuskerékből, még akkor sem, amikor a helyzet kétségbeejtő, és mindketten depresszióba süllyedtetek.

Persze az lenne a jó, ha már az első kellemetlen érzésnél, balsejtelemnél AZONNAL tennél valamit és nem dugnád homokba a fejed.

Lehet tanulni arról, hogy mi ez az állapot. Fel lehet térképezni, hogy mi okozhatja azt, amibe belekerültél, és kemény munkával tehetsz valamit önmagadért.

Ebben tudok segíteni neked személyes, vagy párkapcsolati tanácsadásban.

Külső nézőpontból meghallgatva egy-egy ember történetét én pontosan látom hol kell keresni a felgyülemlett sérelmek gyökerét. Természetesen ez csak akkor érvényes, ha mindaz, amit találunk számodra is igaz. Ezt onnan lehet tudni, hogy az ember azonnal megkönnyebbül, amint felismeri.

Ezután lehet dolgozni azon, hogy megoldjuk a valós helyzetet.

Tapasztalatom szerint a megoldhatatlannak tűnő problémák azért megoldhatatlanok, mert nem a valódi problémák kerülnek feltárásra, és ezzel együtt a gondok csak nőnek.

Ha benne vagy a sokéves felhalmozódott problémaköteg sűrűjében, nem fogsz kilátni és mellé fogsz lőni, nem a helyes dolgot fogod csinálni, amikor végső kétségbeesésedben ki akarsz belőle törni. Ezalatt sok-sok ember a környezetedben megsérülhet és a vége veszteség, kiábrándulás lesz.

Kívánom, hogy légy képes felismerni a problémák forrását, hogy kezelni tudd azokat.

Kérhetsz személyes konzultációt, ahol biztonságos, pártatlan térben tudunk ránézni a helyzetedre. Végezd el a „Kapcsolat újratöltve„-tanfolyamot és tudj meg többet erről a helyzetről és kívánom, hogy győztesen kerülj ki belőle. 

Szeretettel, Edit